A hosszúaszói Erzsébet-borvízforrás

Egyik legkorábbi említése a hosszúaszói forrásnak Orbán Balázstól származik aki így ír: „A kápolnán túl a hasonnevű völgy torkolatánál fekszik Hoszaszó, mely falunak borvize a borszéki után Csík minden vize közül a legjobb.”

Nincsen adatunk arról, hogy mikor kezdődött a borvíz palackozása, de azt tudjuk, hogy 1885-ben Csíkmegye Közigazgatási Bizottsága megtiltotta a víz palackozását, mivel az szennyezett volt. Arra kötelezte a tulajdonos várdotfalvi Demény Jánost, hogy kőküpübe foglalja a forrás vizét, amely megakadályozza az esővíz és más szennyeződések beszivárgását, valamint a víz forgalmazását lezárt üvegekben végezze.
Jánosi Csaba az Erdélyi Gyopárban oszt meg egy nagyon érdekes levelet, ebből az időszakból (1887), melyben Nagy József főszolgabíró az alábbi elvárásokat támasztja a forrástulajdonos irányába: 

"1. A forrás fölé a vázlat szerint egy kút falazandó, mely szilárd koczka kőből czement vakolattal készítendő, hogy a forrás körüli talaj föld részei az ásványvízzel ne érintkezzenek.
2. A kút falazása a patak legmagasabb vízálláson felül 30 czentiméterrel felemelendő és befedendő, hogy a patak árvize a kútba ne ömöljön.
3. A kútra szivattyú alkalmazandó facsőből s annak szelepje ónból vagy vasból legyen készítve.
4. A kútnak a föld felszínén felüli része biztosítása végett a falazás körül deszkából egy burok és kőfal és faköpeny közötti rész agyaggal kitömendő.
5. A patak medre 80 czentiméterrel alább szállítandó és a kút körüli nyílt vízvezető árkok ásandók a talajvíz levezetése czéljából.
6. A kútban összegyűlő víz hetenként egyszer teljesen kimerendő, hogy a felbugyogó víz által netán magával ragadt földrész eltávolíttassék. Ezen intézkedés pontos betartásának ellenőrzésével a Hosszúaszói tízes bíró bízatik meg.
7. Az ásványvíz szállítására használt korsók tisztán tartása az ásványvíz szállítóknak, különben 50 frtig terjedő pénzbírság terhe alatt kötelezségévé tétetik.
8. A korsók parafa dugóval látandók el.
9. Nehogy az ásványvíz medenczéjéül építendő kútnak építése hanyagul teljesíttessék a megyei m. kir. állami építészeti hivatal az ásványvíz tulajdonos által és saját költségére az alapozásnál és a munka ellenőrzésére és utasítások megadására felkérendő."

Jánosi Csaba: A hosszúaszói Erzsébet-forrás, Erdélyi Gyopár, 2013/5

A tulajdonos a borvízforrást továbbra is bérbe kívánta adni, és az új bérlőre bízni annak felújítását. Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy az 1885 előtti időszakban már bérbe volt adva, illetve forgalmazták a forrás vizét.
A bérbeadás érdekében 1889 márciusában hirdetéseket jelentet meg a Székely Nemzetben: „Csik-Mindszent község Hosszuaszó tízesében levő ásványviz-forrás, mely 26 évtől fogva haszonbérbe biratott, a folyó 1889-dik év tavaszán újraszervezendő és a mostani állása kijavítandó. E czél elérésére vállalkozó s haszonbéri szerződésre pályázat nyittatik” A felhívás sikeresnek bizonyult, hiszen már abban az évben Gözsy Árpád csíkszeredai gyógyszerész és Csiszár Lajos bérbe vette a forrást és a mellette lévő kaszálót 15 évre. A szerződés szerint a forrás vizét elemeztetik, és lehetőségekhez mérten már 1889. júniusában elkezdik annak forgalmazását.

Vitos Mózes (1894) is mint a vidék egyik legkitűnőbb forrásáról ír róla: „E borvíz 1889-ben új kőküpübe foglaltatott egy kis részvénytársulat, t.i. Gözsy Árpád csikszeredai gyógyszerész és társai által, mely annak kezelését rendezte. Azóta csinosan ledugaszolt üvegekben hordatták szét pár évig 1- 1 ¼ literét 2-2 ½ kr olcsó áron számitva, de ma már ismét használatlan állapotba került s szállitásával is fölhagytak.”
A problémát a nem megfelelő töltés, forráskiképzés okozta, hiszen a palackozott vizek gyakran szennyezetten kerültek eladásra, amely természetesen a vásárlók elégedetlenségét vonta maga után. „A borvizet általában mosatlan, tisztátlan üvegekben hozzák forgalomba, vagy magát a kutat nem tisztítják meg, mert majdnem minden felbontott üvegben csak úgy úszkálnak a fű, széna, szalma, moha és rongy darabok, szurok törmelékek, légy, bogár, pók és egyéb apró állat testrészek.”
Egy 1901 áprilisában megjelenő hirdetés segít kicsit jobban megismerni a kezdeti periódust. Ebben a Csík-várdotfalvi tulajdonos, Petres András tudatja, hogy a hosszúaszói borvízforrását bérbe adja. Innen megtudjuk ugyanakkor azt is, hogy a forrás „harminczhat éven át hasznonbérbe volt adva”, azaz már 1865-től bérlője volt. Petres András neve 1897. március 15-én tűnik fel a telek tulajdoni lapján, amikor egy ajándékozási szerződés alapján az itt található épületek fele az ő tulajdonába kerültek.

Tíz évvel később, 1911 áprilisában tűnik fel a forrás a Nagykároly és Vidéke hetilapban, ahol az új üzlettulajdonos ifj. Rácz István tudatja az érdekeltekkel, hogy „Erdélyi Hosszuaszói savanyuvizet” forgalmaz. Ő volt a víz Szatmár-megyei kizárólagos forgalmazója, és a literes üvegekbe töltött víz 28 fillérbe került. „Igen kellemes borvíz és egyedül is a legízletesebb italként szolgál és felülmúlja az idáig összforgalomban levő összes erdélyi vizeket. Szíves meggyőződését kérem a t. vevőközönségnek.”
1912 januárjában Nagy Gyula csíkszeredai fűszer- és csemegekereskedőnek köszönhetően kis betekintést nyerhetünk a helyi borvízpiacba. Üzletében négyféle vizet lehetett vásárolni literes kiszerelésben, mely közül a közeli hosszúaszói volt a legolcsóbb: kászoni Boldizsár-víz és a Répáti 12-12 fillér, a kászoni Salutaris 14 fillér, míg a hosszúaszói 10 fillérbe került. Ugyanekkor találkozhatunk a Hosszuaszói forrás-kezelőség reklámjával is, amely „Hosszuaszói Erzsébet savanyuviz” néven hirdeti termékét. Talán ez az első alkalom amikor megjelenik az Erzsébet elnevezés.
A Magyarországon élő Demény József – feltételezhetően Demény János fia – 1921. augusztus 16-i adásvételi szerződés értelmében eladja a forrás rá eső tulajdonjogát Vitos Ferencznek.
1926 júliusában Vitos Ferencz és Mesko Koloman tulajdonosok kérik a Törvényszék mellett működő illetékes bizottságtól (Comisiunea pentru recunoașterea și validarea drepturilor miniere și a concesiunilor lor) az „Erzsébet” forrás kitermelési jogát. Egy a miniszteri tanácshatározatban engedélyezik, hogy (1927. május 27.) az 1921-ben kötött szerződés értelmében Demény eladhassa a forrás jogait Vitos Ferencznek, majd 1928-ban véglegesen engedélyezik, hogy Vitos Ferencz 3/8-ad részben tulajdonos legyen a forrásban.
Ifj. Pap Károly kereskedő az újság hasábjain keresztül szólítja fel a nagyközönséget, hogy: „Kérjünk minden vendéglőben Erzsébet ásványvizet, mert a legjobb, legegésségesebb, gyomorégést, székrekedést megszüntet, puffadást nem okoz, vesebántalmak ellen sikerrel használható, bort nem feketíti, kellemes üdítő ital.” Jutányos áron ígér borvizet az érdekelteknek, házhozszállítással.
Ebben az időszakban értesülünk arról, hogy Reck Ferenc, Pozner Zoltán, Szegő és Weiss (minden bizonnyal bérlők), az 1924-26-os periódusban jelentős adótartozást halmoztak fel (23.249 lej), így az 1926 október 29-én megrendezett árverésen különböző gépek eladását hirdették meg.
Valószínűleg néhány év kellett az újbóli talpraálláshoz, mert csak 1929 nyarán hallunk újból híreket a borvízforrásról. Ez idő alatt sikerült pótolni az eladott gépeket, felújítani az épületet. „Közöljük a mélyen tisztelt kereskedő urakkal s a nagyközönséggel, hogy a hosszuaszói „Erzsébet” ásványvizet forgalomba hoztuk. A forrás a modern higéniának megfelelően teljesen újonnan lett felszerelve és ezáltal az abszolút tisztaságot garantáljuk.”
Bányai János hagyatékának köszönhetően rendelkezünk információval arra vonatkozólag is, hogy hogyan nézett ki a „borvízház”. Itt található egy levél, melyben Vitos Ferencz ismerteti a gyárát. A fából készült töltőház a jelenlegi források fölé volt emelve, az út mellett volt egy háromszobás lakóház, történt a palackok címkézése is. 

A két kút cementgyűrűkbe volt foglalva, melyek oldalán található kifolyókon folyt ki a víz. A hat méter mély kutak 3815 liter vizet tartalmaztak. „A töltőház padlózata cementtel van burkolva. A palackmosó-gép kézzel hajtható és „Biroul” kefékkel van felszerelve. A töltőgép a bécsi „Wolf” féle szívó-nyomó gép, szintén kézzel hajtható. Kielégíti a három lábon álló „Gloria” dugaszoló gép. Ezzel a gépi berendezéssel naponkénti 2500 liter ásványvíz termelhető ki, de más berendezéssel naponként 10.000 liter is kitermelhető, mivel az ásványvíz forrása rendkivül bőmennyiségű.”
Ekkor, 1941-ben már jelentősen csökkent az ásványvíz kitermelése, köszönhetően egyrészt a szűkös anyagi háttérnek, mely lehetetlenné tette, hogy távolabbi vidékre is eljusson a termék. Helyi szinten a piacot a legrégebbi, a kászoni Salutaris borvíz uralta.
Egy fontos darabja történetünknek a Ferencz András által rendelkezésünkre bocsájtott címke képe, amelynek eredetije jelenleg a tusnádi borvízmúzeumban található. A címke három nyelven, románul, magyarul és németül közöl információkat. „Az Erzsébet” forrás ásványvize kitűnik a vas sulfatok és cloridok majdnem teljes hiánya által s így kizárólag a nátrium, mész- és magnézia ketted szénsavas sónak és szabad szénsavnak oldatából áll – miért is páratlan étvágygerjesztő, gyomorégést, székrekedést és puffadást nem okoz, vesebántalmak ellen sikerrel használható. Krisztálytiszta, szagtalan, borral vegyítve kellemes és üdítő ital.” Használati idejét nem tudjuk pontosan, de talán az 1930-as években lehetett forgalomban.
Az üzem sorsát minden bizonnyal az 1948-as államosítás pecsételte meg véglegesen. Az egyre romosabb állapotban lévő „borvízház” faanyagát az 1960-as években megvásárolták, és az épület egy ideig a csíkszeredai Halász utcában volt felépítve, ma már nem létezik.
A hajdani üzem telkét 1990 után a helyi közbirtokosság vásárolta meg. Jelenleg egy kis pavilon hívja fel a borvízkútra a figyelmet. A betonküpüre három éve egy kézipompát szereltek, mely segítségével könnyebben, higiénikusabban lehet hozzájutni a forrás vizéhez.

Köszönjük a hosszúaszói telektulajdonosoknak, főként Fórika Lászlónak az adatgyűjtésben nyújtott segítséget!

Csonta László

Töltsd le a Zöldszereda januári számát!